Betegek világnapja

A hagyományokhoz híven ebben az évben is a Fájdalmas Anya Templomban szolgáltatta ki a betegek szentségét Dr. Ternyák Csaba egri érsek.

A Szentmisében a papság és a hívek együtt imádkoztak a betegekért és a betegeket gyógyító orvosokért, ápolókért, mentősökért, a betegeket ápoló családtagokért.

Érsek atya homíliájában kiemelte, hogy Jézus Krisztus a betegeket, megfáradtakat, bűnösöket hívta magához, hiszen nekik van a legnagyobb szükségük a segítségre.

 

Hirdetés

Tájékoztatjuk kedves híveinket, hogy augusztus elsejétől az esti Szentmisék időpontja megváltozik. Kedden, csütörtökön, pénteken és szombaton az esti Szentmisék 17:30-kor kezdődnek.

A szerda reggeli változatlanul 08:00-kor, a vasárnapi pedig 11:00-kor kezdődik.

 Dr. Csizmadia István plébános

Szentségimádás a Fájdalmas Anya Templomban

Június első csütörtökjén Dr. Ternyák Csaba érsek úr mutatott be Szentmisét templomunkban. Az egri hívek együtt imádkoztak ezen a napon. A szentbeszédet templomunk plébánosa, Dr. csizmadia István atya tartotta, aki a Szentmisében lévő jelképek mély értelmére világított rá. Hangsúlyozta, hogy életünk minden területének feladata a másik életének jobbá tétele.

A Szentmisét Szabó József atya vezetésével Szentségimádás zárta.

A hat elsőcsütörtöki közös Szentmise, elmélkedés és Szentségimádás segített bennünket abban, hogy lélekben még jobban figyeljünk az Oltáriszentségre, készüljünk a budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra.

Bővebben: Szentségimádás a Fájdalmas Anya Templomban

Elsőáldozás a Fájdalmas Anya Templomban

Húsvét negyedik vasárnapján egyházközségünk egyik legszebb ünnepére jöttünk össze templomunkban. A Szentmise keretében 16 kisgyermek  járult először szentáldozáshoz. Öröm volt nézni az ünnepélyességtől meghatódott arcokat. Az elsőáldozásra lelkiismeretes felkészítés és szentgyónás után került sor.

Szüleikkel, nagyszüleikkel, rokonaikkal együtt az egész egyházközségünk hívő közössége imádkozott azért, hogy ezek az elsőáldozók Isten segítségével továbbra is keresztény életet éljenek, a Szűz Anya oltalmazza őket életük során.

Fájdalmas Anya Búcsú

Ebben az évben is sokan zarándokoltak el Egerbe a Fájdalmas Anya búcsúra. A háromnapos búcsú pénteken délután a Fájdalmas Rózsafüzér elimádkozásával kezdődött, majd a Kolping család tagjainak vezetésével a Keresztútelimádkozásával folytatódott. Az esti Szentmisét a szenvedélybetegekért ajánlotta fel Szabó József atya, az Érseki Papnevelő Intézet spirituálisa, aki homíliájában kiemelte, hogy mennyire fontos a segítségnyújtásban az, ha a beteg képes elfogadni a betegség tényét, és belátja, hogy önmaga erejéből nem tud meggyógyulni, ezért elfogadja a segítséget.

A szentmisét követően Gyöngyi nővér tartott előadást a servita nővérek történetéről.

Szombaton a Fájdalmas Anya keresztútjának elimádkozásával imádkozásával folytatódott a búcsú, majd a Hajlák Attila atya hálaadó szentmisét mutatott be abból az alkalomból, hogy Gyöngyi nővér 25 évvel ezelőtt lett a servita rend tagja, és ebben a templomban történt a fogadalomtétele.

A esti szabadtéri szentmisét Czapkó Mihály, az érseki Papnevelő Intézet prefektusa mutatta be a családokért.  Társadalmunkban nagyon fontos szerepet töltenek be a családok, nélkülük nem lehet egészséges társadalmat építeni. A keresztény családok feladata, hogy példamutatásukkal igazolják ezt.

A Szentmisét követően az egri egyházközségek szentségimádási órája következett.

Bővebben: Fájdalmas Anya Búcsú

Veni Sancte a Fájdalmas Anya Templomban

Szeptember első vasárnapján a hagyományokhoz híven ismét diákmisére hívta a harangszó egyházközségünk híveit.

A diákok magukkal hozták iskolatáskájukat, a főplébánia pedig tanszerekkel ajándékozta meg az iskolás gyermekeket. A Szentmise keretében Dr. Csizmadia István plébános megáldotta a tanszereket, iskolatáskákat. Reményét fejezte ki, hogy mindazok, akik ezeket használják, megmaradnak az igaz úton, és Isten áldását kérte rájuk.

A Szentmise kezdetén az egyházközség hívei köszöntötték Csizmadia atyát, akit szeptember elsejétől a Fájdalmas Anya Templom plébánosi feladatainak ellátásával is megbízott Dr.Ternyák Csaba érsekünk.